Különös nap volt a mai. Vasárnap
van, ősz van, napsütéses november, és mi mégis a reflektor
fényes színházba vonultunk. Szerencsére a napsütés jelentős
vidámságot hozott, kellemes hangulatban kezdtük és fejeztük be
a PRÓBÁT.
Nagybetűs PRÓBA ez, mert nem egy
egyszerű dologgal állunk szemben. Ugyanis adott két színházzal
kísérletező csapat: Soltis Lajos Színház számos tagja, és a
Teleszterion Színházi Műhely, mondjuk úgy, magja. Ezt a csapatott
hivatott Komáromi Sándor, a Sanyi, összeformálni egy csapattá,
hogy az út végén előadás is szülessen.
Előadás is, és főleg tapasztalat.
Az út példa remek. Sok mással is lehetne jó hasonlatot építeni,
de ez most kifejezetten nekünk való, mert az úton meg lehet
pihenni, lehet elmélkedni, lehet haladni, gyorsan is lassan is, és
ami fő, hogy magát az úton levést tapasztalni. Az sem mindegy,
kivel járod az utad, és az sem, mi a célod. Sok szó esett az
ÖNDEFINÍIÓRÓL és a REFLEXIÓRÓL. Számomra mindkettő nehéz.
Miért csinálom? Miért csatlakoztam be? Hová tartok, amikor a
színházzal együtt haladok? A reflexióhoz pedig ismernem kell
ezeket a dolgokat, csak így adhatok teljesen őszinte képet arról,
hogyan érzem magam abban amit csinálok.
Úgy határoztam, hogy bár komplikált
a civil életem, nehéz kisgyermek mellett mindig készen és fitten
, toppon lenni, és nehéz eljárni próbákra, mert
gyermekfelügyeletet nehéz találni(de szerencsére nem
lehetetlen)azért mégiscsak megpróbálok újra szervesen részt
venni a színházi tevékenységekben. Mert egyszóval: nagyon
feltöltött ez a négy órás tréning. Mert a színház egy
energiabomba. Csak aktiválni kell. És úgy éreztem ez a csapat itt
és most robbantott egyet:)Sok ilyen kellene, mert a hétköznapok
nagyon „hétfők” tudnak lenni. Mi pedig nagyon Garfield-ok:)
Szóval energia. Energiát mozgatunk. A
játszónak van energiája, amit honnan is nyer? Az energiáink
rezegtetnek bennünket, vagy mi rezegtetjük az energiánkat? Mert ma
arról beszéltünk, hogy a jelenléthez szükséges egy olyan
intenzitás szint, amire fogékony a néző, élteti a játékot,
segít a partnerrel való kapcsolattartásban, és nem utolsó sorban
a fókusz kialakításának alapja. Egy 2010-es írásomban már volt
szó ezekről a fogalmakról, minden kezdődő munkafolyamat alapja,
hogy ezeket a fogalmakat tisztázzuk. Én most odajutottam ezzel.
Hogy egy sokszemű, sok végtagú energiától rezgő és a
rezgéseket jól irányító alak a színész. Ha jókor jut jó
helyre az energia, az az intenzitás. Az a nehéz,,hogy ezt fenn kell
tartani. Nem ernyedhetek el. A testemet állandóan készen kell
tartsam arra,hogy impulzust kap, amire ezekkel a rezgő energiákkal
reakciót kell adnom. Olyan megfeszített figyelemmel kell tehát
létezni, hogy a néző ne lássa az erőlködést és nehézséget,
hanem azt érzékelje, „á, az a karakter nagyon magával ragad”.
Így képzelem én. A Sanyi sokat beszélt arról, hogy létezik
belülről és kívülről való építkezés. Ezt az határozza meg,
hogy a játszó fókusza hol van. Én ezt úgy képzelem, hogy a
játszónak kell legyen egy nagyon aktív és láthatatlan befelé
figyelése, ami mellett képes tartani egy külső fókuszt is.
Hiszen a néző azt látja, ami a fizikai valóságban történik, és
a belső történéseknek a külső fókusz által adunk tetet.
Már nagyon várom a következő
alkalmat, hogy mi lesz a fogalmak sorsa ha gyakorlatok százain
mennek át:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése